" "

Az év végi eszem-iszom bosszúja

Október elején egy kis szüreti eszem-iszom, novemberben legjobb barátom, Marci névnapi bulija, aztán jött a december, megünnepeltük Miklóst, a sógoromat, és máris jöttek a karácsonyi ünnepek…

Persze, jó magyar ételek kerültek az asztalra. Szüretkor a bográcsos birkapörkölt, Márton napon libasült párolt káposztával. A karácsonyi vendégjárást anyósomnál kezdtük, aki – mint mindig – most is kitett magáért! Az asztal szinte roskadozott a sok finomságtól, volt ott halászlé, sültek, meg töltött káposzta is, hogy az ilyenkor szokásos bejglikről, és krémekkel gazdagon töltött süteményekről már ne is beszéljek. Másnap persze anyám legalább annyira készült, és nem lehetett őt sem megsérteni: mindenből ettem derekasan. A nehéz, fűszeres ételeket persze le kellett öblíteni némi borocskával, nehogy megülje a gyomromat. Az ilyen „sűrű” időszakokban természetesen a rendszeres mozgásra már se kedvem, se energiám nincs.

Úgyhogy ettem és ültem, aztán meg ettem és még többet ültem. Ez a tunyaság, meg a sok kaja megbosszulta magát. Azon kívül, hogy a nadrágjaim dereka egyre szorosabbá vált, a cipőfűzés már felért egy akrobatikus tornagyakorlattal, velem együtt még az emésztésem is lelassult. Hetente legfeljebb kétszer, és akkor is csak nagy erőlködések árán jártam sikerrel. Végül aztán egyik nap már nem csak megerőltető, hanem fájdalmas is volt a hadművelet. Bevallom meg is ijedtem, hiszen ilyen korábban nem fordult elő velem. Rögtön elmondtam a dolgot a feleségemnek, aki mindkét csemeténk születése után sokat szenvedett az aranyér problémáktól. Már ment is a gyógyszeres szekrényhez, hozta a nála jól bevált Proktis-M kúpot, meg kenőcsöt. Azonnal elkezdtem én is használni, és szerencsére elég hamar enyhült a lüktető fájdalom, meg a vérzés. Amint megszabadultam a kellemetlen tünetektől, újra elkezdtem sportolni, Szilveszterkor pedig fogadalmat tettem arra, hogy tavaszra a felszedett súlyfeleslegemtől is megszabadulok.

„Nagyi, segíts: aranyerem van!”

Mindannyiunk életében van valaki, akihez biztosan fordulhatunk, ha baj van. Akinek minden problémára van valami orvossága, legyen az lelki bánat, testi nyavalya, vagy akár egy olyan, tabunak számító, kellemetlen betegség, mint az aranyér. Én ilyenkor mindig a nagyimtól kapok jó tanácsot.

Amikor a hobbi is veszélybe kerül: az aranyér figyelmeztet

Sokan hajlamosak bagatellizálni az aranyér első tüneteit, pedig a halogatás könnyen súlyosabb panaszokhoz vezethet. Márton története is megmutatja, hogyan befolyásolhatja ez a probléma még a legkedvesebb időtöltéseinket is – és miért érdemes időben lépni a javulás érdekében.

Ásó, kapa…aranyér

A nyugdíjas évek sokak számára az otthon és a kert szépítéséről szólnak, ám a megnövekedett fizikai terhelés könnyen egészségügyi problémákhoz vezethetnek. Az aranyér gyakori, mégis kellemetlen állapot, amely megfelelő kezeléssel és életmódbeli változtatásokkal hatékonyan enyhíthető.

Életmód és aranyér: mit tanulhatunk a múltból?

A modern élet sok szempontból kényelmesebb, mint valaha, de a szervezetünk nem mindig követi könnyedén ezeket a változásokat. Az ülőmunka, a mozgáshiány és az átalakult étkezési szokások olyan problémákhoz vezethetnek, mint az aranyér. Érdemes ezért újragondolni mindennapi rutinunkat és visszavenni néhány bevált, régi szokást az egészségünk érdekében.

A legjobb nagymama

Egy vérbeli nagymama, aki ad az egészségére, magára és imádja az unokáit, minden tőle telhetőt megtesz értük becsülendő. Sem az idő múlása az arcán, sem az aranyér nem hátráltathatja az egyébként felhőtlen mindennapokban.

Az aranyváros

Egy kellemes utazás, aminek során a világ kincseit tekinthetjük meg, mindig üdítően hat. Az viszont nem árt, ha az utazó az aranyérkenőcsről sem feledkezik meg a csomagoláskor.

Tánc a gyógyír

Egy régi szerelem, egy közös szenvedély és az élet apró kihívásai – Imre és Ditke története megmutatja, hogy a mozgás, a törődés és a megfelelő segítség még idősebb korban is visszahozhatja a könnyed, örömteli mindennapokat.

Az aranyér és barátságok

Aranka a téli bezártság elől menekülve kezdett eljárni a helyi nyugdíjasklubba. Új ismeretségeket kötött és régóta húzódó, kellemetlen problémájára is megoldásra lelt. Egy támogató közösség néha többet ad, mint gondolnánk.

Tünetek és stádiumok

Az aranyér egy fokozatosan súlyosbodó betegség, amely a végbél vénáinak tágulata következtében alakul ki. A betegség súlyosságát és a szükséges kezelést nagymértékben meghatározza, hogy melyik stádiumban van, ezért fontos ismerni a különböző fokozatok jellemző...

Az aranyér megelőzése és kezelése

Szeretné megelőzni az aranyér okozta panaszokat? Szívesen segítünk! Ha megfogadja tanácsainkat, jó eséllyel elkerülheti a kellemetlen tünetek megjelenését, illetve hamarabb szabadulhat meg tőlük! Törekedjen könnyű székelésre!  Az aranyér okozta problémák kialakulása...

Terhesség és az aranyér

A várandósság és a szülés kapcsán még mindig kevés szó esik az aranyérről, pedig számos kismama már a terhesség alatt találkozik vele, a hüvelyi szülést követően pedig a legtöbben megküzdenek a tünetekkel. Felismerni a tüneteket azonban nem mindig egyszerű. A...

Házi praktikák aranyeres panaszokra

Az első aranyeres panaszok jelentkezésekor nem mindenki keresi fel szívesen rögvest az orvosát, ezért meglehetősen nagy az érdeklődés a probléma házi kezelési lehetőségei iránt. A házi praktikák hasznosak lehetnek, azonban természetesen nem tudják megoldani az...

Sport és aranyér

Testmozgással megelőzhető az aranyér Az aranyér nem véletlenül számít civilizációs betegségnek, kialakulásában ugyanis kulcsszerepet játszik a mozgásszegény életmód, illetve a gyakori székrekedés, valamint a túlsúly. Mindebből logikusan következik, hogy a betegség...

Legmagasabb rosttartalmú ételek

Az alábbiakban egy kis útmutatót adunk segítségül a rostdús táplálkozáshoz. Kétségkívül a legmagasabb rosttartalmú ételek közé a nyers gyümölcs és zöldségfélék, valamint a különböző magvak tartoznak, melyeket pontosan a magas rosttartalmuk miatt a szervezet lassabban...

Nyári arany

Nyári arany? Vannak, akik bezárkóznak az aranyeres panaszaikkal, és visszavonulnak az aktív élettől a nyári melegben. Ez egyrészről érthető, hiszen a fokozott izzadás következtében nő a bőrirritáció mértéke. Mások viszont bizonyos korlátokat betartva megtanulják ezt...

Telitalálat ARANYÉR ellen!

A Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatásait egyesítve hatékony segítség az aranyér korai tüneteire.

Klinikai vizsgálatok igazolták a hialuronsav kiemelkedő hidratálóképességét, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást és a sebgyógyulást.

A Proktis-M kúp a végbélben, míg a Proktis-M plus kenőcs a végbélnyílás körül jelentkező panaszok enyhítésére, a tünetektől függően akár kombinálva is használható.

Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

" "